Úgy alakult, hogy (végre) belecsapva a közepébe, megkezdődött a felújítás, méghozzá a villamos hálózat korszerűsítésével. Ez ugye véséssel, vagyis embertelen mennyiségű porral jár. Szerencsénkre úgy alakult, hogy nem hétvégente, hanem 1x4 és 1x5 nap alatt, közte 3 nap szünettel, tehàt kb 1,5 hét alatt le lesz darálva az egész móka (előreláthatólag).

Erre az időre viszont Benivel el kellett jönnünk otthonról, hisz amellett, hogy baaaaromi poros, még jó hangos is.

Így kötöttünk ki apukámnál, Veszprémben.
Az utazással nem volt gond, kicsit több, mint 1 óra alatt itt voltunk, Bab majdnem végig aludt.

Tudtam, hogy nem lesz zökkenőmentes, hisz apával azért nem találkozik gyakran és a veszprémi környezet kvázi tök idegen neki. Első éjjel nem sokat aludtunk. Új is volt, meleg is volt (központi fűtés ). Aztán napközben elkezdte felfedezni a lakást, de ha nem voltunk egy helyiségben, akkor botrány volt. Szépen lassan kezdett oldódni, egész addig, míg a nagypapa haza nem ért... akkor aztán el sem mozdulhattam mellőle.

Egészen máig. Ma először, azaz ittlétünk 4.napján sikerült úgy elmennem wc-re, hogy észre sem vette, hogy eltűntem, játszott a nagyapjával.
4 nap kellett ahhoz, hogy feloldódjon mellette! Qrva hosszú 4 nap volt ez. Gondoltam először.

Aztán eszembe jutott egy nagyon kedves ismerősöm (kicsit talán, mióta anyalétünk apró-cseprő nehézségeit megosztjuk, barátnőmnek is mondhatom), aki mindezt full egyedül csinálja. Minden nap, nem csak 3-4-5 napig. Mindig.
Hirtelen elszégyelltem magam, mert tudtam, nekem ez időszakos. Idővel hazamegyünk és otthon vár minket a férjem.

Szóval minden tiszteletem azoké a szülőké, akik bármi miatt egyedül nevelik gyermekeiket! Hatalmas hősök vagytok, hisz a szülői lét sokszor párban is nehéz, na de egyedül... szóval: Le a kalappal! Csodálatos szülők vagytok!