Zsófi vagyok, 30 éves, gyógypedagógus, 1 kisfiú anyukája.

Már a várandósságom elején rengeteg kérdésem volt, amire ijesztő volt, hogy nem tudtam a választ.

Nem tudtam, hogy mi vár rám, nem tudtam, milyen tüneteim lehetnek, nem tudtam, hogy ha nem csak a tipikus „terhestüneteim” vannak, azok attól még lehetnek tök normálisak. Aztán, ahogy múlt az idő, nem tudtam, milyen lesz a vajúdás, egyáltalán tudni fogom-e, hogy -EZ MÁR AZ-, mert hogy ugye ott vannak a jósló fájások.. Nem tudtam, mi vár rám a szülőszobán, milyen lesz a kitolás, meg úgy egyáltalán mi után mi következik. És akkor arról ne is beszéljünk, hogy a szoptatásról halván lila segédfogalmam nem volt. Egyszóval „tökbizonytalan” voltam mindenben.

Szerencsére nekem van egy barátnőm, aki, lévén 4 gyönyörű gyermek gyönyörű anyukája, elég sok mindent tud már azok közül a dolgok közül, amik engem foglalkoztattak mind terhesség, mind szülés, mind szoptatás témakörben.

De gondolom, nem mindenkinek van egy ilyen „szülésznő-pszichológus-gyógyszerész” barátnője, valamint, mivel ilyesmit az iskolában nem tanítanak (amúgy miért nem!? Ha tananyag lenne, legalább lenne fogalmunk, hogy milyen emlékek között keressünk, mert annyira csak megmaradt volna, mint a másodfokú egyenlet megoldóképlete..) arra gondoltam, hogy én leírom.

Leírom, mert nagyon sok minden, amit gondolunk, érzünk, az tök NORMÁLIS!

A félelmeink, az aggódásunk, a szorongás, ezek mind teljesen helyénvaló érzések a végtelen boldogság mellett és azt tapasztalom, hogy nem vagyunk őszinték. Mindenki csak a csodás részét mondja el, mindenki gyönyörű várandósság után egy élményszülésen hozta világra gyermekét, a szoptatás fájdalmai már a múlt homályába vesztek és ezek ismeretében az ember lánya hajlamos azt hinni, hogy el van romolva, hogy szaranya, mert fáj, és sajog és sír és fáradt -mit fáradt, kimerült-.

Szeretném, ha minden anyuka tudná, hogy EGY HŐS, amiért kihordta, világra hozta, és neveli a gyermekét. Hiszem, hogy minden anyuka a legjobb tudása szerint teszi mindezt.

Remélem, ezek a kis bejegyzések legalább néhányuknak adnak ha nem is új információt, de megerősítést, támogatást, egy jó szót, hogy még a legszarabb napokon is van remény, egy mosoly vagy egy kevésbé híg anyatejes kaki, mert megérdemlik!

Éljenek az ANYÁK!