Biztos vagyok benne, hogy ahogy kamaszként, majd fiatal felnőttként és “friss” szülőként elhatározzuk, hogy mi majd nem követjük el azt, amit a szüleink anno -ellenünk-, tuti, hogy a “friss” nagyszülők is elhatározzák, hogy nem lesznek olyan nagyszülők, mint anno a szüleik...

... aztàn mi azon kapjuk magunkat, hogy ugyanazzal a hangsúllyal mondjuk ugyanazt, mint amit gyerekkorunkban nekünk mondott az anyukánk és persze a nagyszülők is “csaksemmibelepofázás, csakelmondommihogycsináltuk” címszóval dőlnek a tanácsok.

A lényeg, hogy azt megtaláljuk, hogy a tapasztalatok tényleg segítő szándékkal érkezzenek, valamint, hogy elfogadjuk, hogy 20-25-30 év alatt sokban változott a világ (a mosipelus nem “AZ” a mosipelus, a hordozás nem annyira újkeletű divathóbort, mint ahogy az igény szerinti szoptatás sem, valamint, hogy az a gyerek nem az együttalvás miatt lesz kis zsarnok).

Fontos, hogy lássuk, szüleink csak segíteni szeretnének.

Fontos, hogy szüleink elhiggyék, hogy jó munkát végeztek a nevelésünkkel, így nem kell aggódniuk. Csak legyenek jelen, ez a legfontosabb! Hisz a kisbaba minél több emberhez kötődik, annál nyitottabb lesz a világ felé.

Fontos, hogy meglássák, az ő szerepük nagyszülőként nem elsődlegesen a nevelés, hanem a cinkosság, egy olyan fajta mély kapcsolat megmutatása, amit senki más nem tudna átadni!