Egyáltalán nem mindegy, hogy szülünk!

És itt most nem arra gondolok, hogy hüvelyi úton vagy császármetszéssel hozzuk világra gyermekünket.

(Persze ez is sok mindent befolyásol..)

Arra gondolok, hogy hogy éljük meg a szülést! Elterveztük-e előtte, készültünk-e rá fejben, és ahhoz képest hogy alakult?

Mikor a szülésfelkészítőn a szülésznő a szülési tervről beszélt, a férjem annyit kérdezett: “Nekünk van ilyen tervünk?” “Van”-válaszoltam. “Az az egy pont szerepel rajta, hogy lehetőleg maximum 1 megyével odébb legyél, amikor elkezdődik!” Bejött!

Azt hiszem, fejben tudatosítani fontosabb az egész folyamatot, mint kikötni olyan dolgot, hogy pl. “Nem kérek epidurális érzéstelenítőt” vagy “Senki más, csak a választott orvosom vizsgálhat meg!”, mert baaaromira nem tudhatod... nem tudhatod előre, mennyire fogod jól viselni a fájásokat, azt se, hogy mennyi ideig vajúdsz és azt se, hogy a dokid beér-e időben.

Légy tisztában azzal, hogy kb. hogy zajlik a szülés (a hüvelyi és a császár is; rengeteg info, videó elérhető a neten). Ilyen szempontból mondjuk érdemes eljárni a kórházad által szervezett szülésfelkészítő tanfolyamra, hisz itt az esetleges alternatív vajúdási lehetőségekről is tájékozódhatsz.

Amúgy meg lehetetlen előre elhatározni, hogy fog zajlani.

Egy biztos (hogy apukámat idézzem, aki rrrrrremekül tudott bíztatni az utolsó trimeszterben, mikor 2percenként tört rám a MINDJÁRTSZÜLÖK atttyaég hangulat): “Repülőgép fent és gyerek bent még nem maradt!” Kedves, nem!? Viszont milyen igaz...

Persze nagyon nem mindegy, hogy zajlik. Mindenki (gondolom) elképzeli, hogy gyönyörű (nem, nem ráncos, nem piros, nem kopasz, nem gyűrött) gyermeke mosolyogva, minimális fájdalom kíséretében kicsusszan 1-2 óra mensis görcsölés után, de hááát ez azért nem így működik!

Szülés után talán nem is az a legnehezebb, hogy itt-ott fáj (nem bagatellizálom el, azért egy darabig qrvára fáj), hanem, hogy megszületett, ott van, csodálatos, de basszus mi jön ezután? Mindenki csak a szülésig történő dolgokról beszél. Éés utána? Meg egyáltalán ez a hatalmas lelki változás, hogy szülők lettünk! Ez azért nem egyszerű és nem feltétlen megy magától átbillenni! Valamint nem beszélve arról, hogy az anya-gyerek kapcsolatra is rányomhatja a bélyegét egy rossz szülésélmény.

Úgy gondolom, SOKKKAL nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a friss szülők gondozására (igen, apának is nehéz, hisz egy síró cuki kis béka mellè még az asszony is egy hormonvezérelt időzített bomba lehet!), hogy gördülékenyen vàljanak szülőkké!

Hisz egyáltalán nem mindegy, hogy születünk!